Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ózd: 2000-2002

2020.01.01

A véletlen, a sors, hogy Ózdon apai ágon rokonok élnek és ők segítettek olyan helyen albérletet keresni, ami viszonylag közel volt a Dévény terápiás szakemberhez. Még itthon eldöntöttük a párommal, hogy aki hamarabb talál állást, az megy dolgozni. Tanítói végzettségemmel ez nekem sikerült előbb, így apa - Tamás maradt otthon Patríciával és hordta naponta tornára. Ahol a lakást béreltük, közvetlen a szomszédba akkor született egy kisbaba, Adrienn. A következő 2 évben ők és a felettünk lakó Mártiék voltak a legjobb barátaink. Adrienn, ahogy nőtt természetes volt Neki Pati mozgássérültsége. Barátnők voltak és mivel Pati nem tudott Adriennhez menni, így gyakran Ő mászott az ölébe. Tündériek voltak. Lelket próbáló időszak volt ez is. Egyikünknek sem volt könnyű. Tettük a dolgunkat egyik nap a másik után. Én alig vártam, hogy végezzek az iskolába és rohantam haza Hozzájuk. Patrícia lassan, de biztosan fejlődött. Elkezdett mászni, meg tudott ülni a két sarka között, és még okosabb lett, elkezdett  a maga nyelvén, már nem csak hangot adni, hanem szótagokat mondani. Viszont a túlmozgása, mely az agyi sérülés miatt nem épült le nagyon megnehezítette a fejlesztését, önállóságát. Hiába tudott mászni, ha csak egy kicsit is felegyenesedett, a  kóros reflex, tónus következtében dobta magát hátra. (Ezért nem tudott és nem tud a mai napig megülni.) Azért, hogy a korosztályával is legyen kapcsolata 2-3 hetente megengedte az egyik óvoda, hogy  apával bent legyen 1-2 óra hosszát a csoportba. Közel 2 éve voltunk már Ózdon mikor is a gyógytornász azt mondta, - amit már előtte mi is észrevettünk- hogy jó ideje stagnál Paca állapota, ezért nem azt tanácsolja, hogy jöjjünk haza és folytassuk itthon a tornát heti 1-2 alkalommal. Tekintettel az albérlet fizetésre, egy keresetre túl sokáig ezt már nem is tudtuk volna finanszírozni, így egyik szemünk sírt, a másik nevetett, mikor is 2000. nyarán hazaköltöztünk Medgyesegyházára.